A gyermekjóléti alapellátásnak hozzá kell járulnia a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének és családban történő nevelésének elősegítéséhez, a veszélyeztetettség megelőzéséhez, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetéséhez, valamint a gyermek családjából történő kiemelésének megelőzéséhez. A Gyermekjogi Egyezményben foglaltak szerint a családnak minden segítséget meg kell adni ahhoz, hogy képes legyen szülői feladatainak eleget tenni.
Kríziskezelés helyett prevenció
A gyermekjóléti alapellátásba a legtöbb esetben esetlegesen kerülnek be a gyerekek, vagyis nem valós gondozási szükségleteik alapján, hanem jellemzően a családjaik alacsony társadalmi és szociális státusza miatt. Jelenleg a gyermekvédelmi rendszer túlterheltségének oka a társadalom egy részének (kb. 10%) leszakadása (leszakadó települések, mélyszegénység). A bekerülés okai nem szüntethetők meg a gyermekvédelem eszközrendszerével, fontos a lakhatási lehetőségekre és a jövedelmi szegénységre megoldást találni. Jelenleg ezen kérdés megoldatlansága a gyermekvédelem szereplőire hárul, amire nincs eszközük.
Vélelmezhetően a bármely okból ténylegesen veszélyeztetett gyerekek többsége láthatatlan a rendszer számára, és mivel sem a megelőzéshez, sem a feltáráshoz nincsenek eszközök és kapacitások, leginkább krízisintervenciós jellegű tevékenység folyik, miután a jelenlegi rendszer sok esetben túl későn találkozik a családokkal. A prevenció valódi megerősítése csak akkor lehetséges, ha a családok támogatása nem kizárólag veszélyeztetettségi helyzetekhez kapcsolódik. A mélyszegénységben élő családok problémáinak gyermekvédelmi kezelése önmagában nem vezet tartós eredményre, amennyiben azt nem kíséri összehangolt lakhatási, foglalkoztatási, oktatási és mentálhigiénés támogatás.
Az észlelő- és jelzőrendszer működése az elmúlt évtizedek alatt sem vált valódi formális, átlátható és egységes szakmai praxissá, hanem jellemzően megmaradt az informális egyeztetéseken, személyes kapcsolódásokon alapuló működési módnál. A jelzőrendszer célja nem a büntetés, hanem a megelőzés kell hogy legyen annak ellenére, hogy a szigorúbb büntetőjogi előírások miatt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben ugyan megnőtt a jelzések száma, azonban az érintett gyerekek védelme igazából nem valósul meg, mert a problémák megoldásához szükséges erőforrások nem állnak rendelkezésre, hosszabb távú intenzív családgondozás sem valósul meg. A jelzőrendszer tagjai gyakran nincsenek tisztában a szerepükkel, feladataikkal. Ilyen irányú képzésben nem részesülnek (pl. egészségügy, oktatás). A rendszert nem a szakmai párbeszéd, hanem a jelzés elmaradása esetén lehetséges szankcióktól való félelem hatja át.
A fenntartható és eredményes működtetéséhez világos törvényi, finanszírozási és szakmai keretek szükségesek. Jelenleg a gyermekvédelem mélyen alulfinanszírozott. A család- és gyermekjóléti szolgálatoknál a családsegítők szükséges létszámát négyezer lakosonként kell meghatározni, illetve – amennyiben ez magasabb létszámot eredményez – minden 25 ellátott család után egy fő családsegítőt kell biztosítani. A szolgálat működéséhez legalább egy fő családsegítő alkalmazása kötelező. Ha a családsegítők létszáma eléri vagy meghaladja a három főt, intézményvezetőt kell kinevezni.
Ezzel szemben a költségvetési törvényben meghatározott - a család- és gyermekjóléti szolgálatoknál - finanszírozott dolgozói létszám ettől teljesen eltérő is lehet, vagyis nem követi a szakmai rendeletben meghatározott létszámot, ami gátolja a megfelelő személyi és tárgyi feltételek biztosítását, az elvárt szakmai munkát, különös tekintettel a hátrányos helyzetű településekre, térségekre. Ezért a hátrányos helyzetű járásokban javasolt a differenciált normatíva, illetve a differenciált létszám meghatározása, továbbá a családsegítők esetében az adminisztratív munka segítésére asszisztensek biztosítása. A reform kapcsán az is lényeges szempont, hogy az egyszemélyes szolgáltatást nyújtó szervezetek száma csökkenjen.
Meg kell említeni azt is, hogy a családok átmeneti otthonába kerülő családok jellemzően nem átmeneti nehézségekkel küzdenek. A jogszabály jelenleg másfél év időtartamra teszi lehetővé az átmeneti gondozás igénybevételét, amely külső férőhely esetén további másfél évvel meghosszabbítható. A gyakorlatban azonban a családok tartós lakhatási, anyagi, edukációs, szexedukációs és szociokulturális problémákkal élnek együtt, amelyek megoldására nem elegendő az intézményben töltött idő, miközben arra lenne szükségük, hogy intenzív családgondozással és biztonságos lakhatással minél hamarabb önállóvá válhassanak. A családok átmeneti otthonába érkező gyermekek sok esetben súlyos fejlődési, érzelmi és oktatási lemaradásokkal érkeznek, míg a szülők gyakran szülői készségeikben mutatkozó hiányosságokkal, feldolgozatlan traumákkal, szorongásokkal és feszültségekkel küzdenek.
A családsegítői és az esetmenedzseri szerep szakpolitikai reformja
A családok számára a jelenlegi rendszer gyakran átláthatatlan: nem egyértelmű, hogy ki milyen szerepben van jelen, ki hoz döntést, kihez lehet segítségért fordulni, és ki vállal tényleges felelősséget az eset koordinációjáért. A szerepek tisztázatlansága nemcsak szakmai, hanem bizalmi problémát is eredményez, ezért fontos lenne a családok megfelelő tájékoztatása, edukálása a gyermekjóléti szolgálat és központ feladatairól.
A gyermekjóléti szolgálat családsegítőjének feladata a prevenció, a korai beavatkozás és a családdal való folyamatos, bizalmi kapcsolat fenntartása. Működése kapcsolati alapú, amely a család mindennapi életének támogatására és a problémák korai felismerésére épül. A gyermekjóléti központ esetmenedzsere ezzel szemben a komplex, magas kockázatú esetekért felelős szakember, aki nem a napi segítő munkát végzi, hanem a teljes folyamatot irányítja. Az esetmenedzser mint esetgazda feladata a beavatkozások rendszerszintű összehangolása és az eset kimeneteléért való felelősségvállalás. A koordináció részeként rendszeres esetmegbeszéléseket szervez, nyomon követi a intézkedések végrehajtását, és szükség esetén módosítja a beavatkozás irányát a gyermek érdekében.
A rendszer működését akadályozza a magas esetszám, a szerepek tisztázatlansága és a szakmai kompetenciák hiánya. Ennek következtében párhuzamos esetvitel alakul ki, amely csökkenti a hatékonyságot és elmosódott felelősségi viszonyokat eredményez. De egyre inkább elterjedőben van az a működési mód is, hogy a védelembe vételt követően a családsegítő kilép a folyamatból és az esetmenedzser veszi át a családdal kapcsolatos valamennyi teendőt, beleértve a családgondozást is (a közös családgondozás helyett). Ezért szükséges a szerepek egyértelmű jogszabályi és szakmai tisztázása, az esetmenedzseri koordináció pontos meghatározása, az adminisztratív terhek csökkentése, valamint egy kötelező, országosan egységes esetmenedzseri képzés bevezetése. Ehhez szükséges szakmaközi és ágazatközi együttműködés. Hosszabb távon egy olyan szemléletváltás a cél, amelyben a gyermekekért dolgozó szakemberek nem elkülönült feladatkörök mentén, hanem egymást erősítő hálózatként működnek együtt személyi, intézményi és ágazatközi erőforrásokra építve.
Kapcsolattartás, a kapcsolattartási ügyelet fejlesztése
A gyermek kapcsolattartáshoz való joga a családban élő és a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekeket egyaránt megilleti. A kapcsolattartás célja minden esetben az, hogy a gyermek a számára fontos személyekkel biztonságos, kiszámítható és fejlődését támogató kapcsolatban maradhasson, amennyiben ez nem ellentétes a gyermek legfőbb érdekével. A jelenlegi rendszer ugyanakkor nem egységes. A családban élő gyermekek esetében a gyermekjóléti központok működtetnek kapcsolatügyeletet, míg a nevelésbe vett gyermekek kapcsolattartása a gyermekvédelmi szakellátás keretei között, eltérő szakmai gyakorlatok szerint valósul meg. Az egységes rendszer alapja egy országosan kötelezően alkalmazandó triázs- és kockázatértékelési módszertan lenne. Ennek célja, hogy a kapcsolattartás formájára, feltételeire és biztonsági kereteire vonatkozó javaslatok ne egyedi megítélés, hanem strukturált, objektív és dokumentált szempontok alapján készüljenek el. A kockázatértékelés vizsgálná különösen:
- a bántalmazásra, elhanyagolásra vagy családon belüli erőszakra utaló információkat;
- a gyermek reakcióit, félelmeit, kötődési mintázatait és véleményét;
- a szülők együttműködési készségét és konfliktuskezelési képességét;
- a mentális egészségi, pszichiátriai vagy addikciós problémákat;
- a kapcsolattartás korábbi tapasztalatait.
Amennyiben a bíróság vagy a gyámhivatal a rendelkezésére álló adatok alapján segített vagy felügyelt kapcsolattartást tart indokoltnak, a kapcsolattartás részletes szabályainak meghatározása előtt megkeresné az illetékes szakmai szolgáltatót és tájékoztatást kérne az egységes kockázatértékelési rendszer alapján készített szakmai javaslatról. A családban élő gyermekek esetében ezt a feladatot a gyermekjóléti központ látná el. A nevelésbe vett gyermekek esetében a szakmai javaslatot a területi gyermekvédelmi szakszolgálat készítené el. A szakmai javaslat kitérne arra, hogy a kapcsolattartás milyen formában szolgálja leginkább a gyermek érdekét, így különösen arra, hogy:
- segített kapcsolattartás vagy felügyelt kapcsolattartás indokolt-e;
- milyen gyakorisággal és időtartamban történjenek az alkalmak;
- szükséges-e fokozatos visszaépítés;
- milyen speciális feltételek biztosítják a gyermek biztonságát;
- fennállnak-e olyan körülmények, amelyek a kapcsolattartás ideiglenes korlátozását vagy felfüggesztését indokolják.
A bíróság vagy a gyámhivatal a kapcsolattartás jogi kereteit és alapvető formáját határozná meg, azonban a döntésében felhatalmazza a szolgáltatót a lebonyolítás részletes szakmai szabályainak kialakítására. Ide tartozik különösen az alkalmak pontos időtartamának, gyakoriságának, fokozatosságának meghatározása. A felügyelt kapcsolattartásban dolgozók számára kötelező lenne egy képzés, amely a jelenlegi kapcsolatügyeleti mediátor képzéshez képest nyújt plusz speciális tudást.
JAVASLATOK:
- A veszélyeztetettség, a bántalmazás és az elhanyagolás tartalmának pontos meghatározása szükséges a szegénység, a gondozási hiányosság elhatárolása érdekében.
- A gyermekbántalmazás felismerésére, jelzésére és kezelésére vonatkozó ágazati protokollok összhangjának megteremtése.
- Rendszeres szakmaközi esetmegbeszélések és közös képzések szükségesek az egészségügyi, oktatási, szociális és gyermekvédelmi szakemberek számára.
- A gyermekjóléti szolgálatok és központok szakmai kompetenciájának pontos meghatározása, esetszámok és létszám-szükségletek pontosítása.
- Ki kell dolgozni a családsegítő és az esetmenedzser együttműködésének szakmai protokollját.
- Bővíteni kell a szakemberek szakmai-módszertani eszköztárát, az egymást kiegészítő, egymást erősítő hálózati működés kialakítása érdekében.
- A megyei/fővárosi módszertani gyermekjóléti szolgálatok országos hálózatát ismételten ki kell alakítani.
- A hátrányos helyzetű járásokban differenciált normatíva és differenciált létszám bevezetése szükséges, segítve az egyszemélyes szolgálatoknál szociális asszisztensek foglalkoztatását.
- Bővíteni szükséges a közösségi alapú szolgáltatásokat, a családmegerősítő programokat, különös tekintettel a prevencióra.
Programokat kell indítani a mélyszegénységben élő családok megtámogatására, különösen az első gyermeket vállaló, mélyszegénységben élő szülők sokoldalú támogatásával. - Komplex módon kell támogatni és segíteni a válsághelyzetben lévő várandós anyákat az újszülött gyermekük megtartásában és felnevelésében.
- A gyermekjóléti központokban a kórházban rekedt csecsemők szüleinek támogatása érdekében önálló “kórházi szociális munkás” munkakör kialakítása szükséges, a kórházban dolgozó szociális szakemberhálózat megerősítése mellett.
- A gyermekjóléti központ kapcsolattartási ügyeleti szolgáltatásait meg kell erősíteni, és ki kell dolgozni egy egységes kapcsolattartási ügyeleti protokollt.
- A családok komplex támogatás érdekében szülők és gyermekek számára egyaránt jobb hozzáférést kell biztosítani a mentálhigiénés, addiktológiai, pszichiátriai ellátáshoz. Az átmeneti gondozást biztosító intézményrendszert fejleszteni kell, különösen figyelemmel a helyettes szülői hálózat láthatóvá tételére, a helyettes szülői díj markáns megemelésére, a gyermekek átmeneti otthona és családok átmeneti otthona férőhely kapacitásának bővítésére, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés területi egyenlőtlenségének csökkentésére, amely intézkedések hozzájárulhatnak a családból történő jogszerűtlen kiemelések, a kórházban rekedt újszülött gyermekek számának csökkenéséhez is.
Forrás: Gyermekjogi civil koalíció - Integrált gyermekjogi javaslatok